Megint megcsináltuk! A egymás után második éve, sikerült véletlenül hagynunk meghalni a bokrokat a nagy, fából készült tornácainkban. Ó a szégyen.
Vedd fel kommunikációs zavarnak. Sherry azt hitte, meglocsolom őket. Azt hittem, ő. Clarának fogalma sem volt, hogy ki mit öntöz (vagy mi is az), miközben Burger hátul növényeket öntözött. Mire rájöttünk az ostobaságunkra, már késő volt (bár Sherry kétségbeesetten öntötte rájuk az elmúlt hetekben napi öt csésze vizet, de hiába). Szóval azt mondanám, hogy egyformán hibásak vagyunk azért, hogy a növényeink kicsit ropogósabbakká váltak. És szomorúak vagyunk. De muszáj volt döcögnünk, és valódinak kellett tartanunk, szóval megvan. Képzeld el, hogy szégyenkezve nézünk a földre, és megfogadjuk, hogy legközelebb jobban teljesítünk.
Mivel itt az ősz, kivettünk egy oldalt a saját könyvünkből, és pl tavaly , felvett két sárga anyukát a Home Depotban (összesen 18 dollárért), hogy átvegyék a helyüket. De ebben az évben új elemmel kellett foglalkozni. Ha az első képről lemaradt volna, nézzük meg közelebbről (figyelmeztetés: közeli fotó készül egy pókról)…
…és ha bírod a gyomrot, menjünk még közelebb (itt jön)…
Ott volt. Nyugodtan hibáztasson minket a ma éjszakai rémálmaiért. Nem ez a legijesztőbb, remeteráknak tűnő pók, amit valaha láttál? És ezek a hosszú hegyes lábak nem a leggonoszabb végtagok, amiket egy ideje láttál? Gyakorlatilag megalkotja azt a koponyát és keresztcsontot, amilyen a mérgező üvegeken, például az arzénen látható. És mivel nem akartunk egy dollár bankjegyet feltartani a mérleg miatt, nem lehet tudni, mekkora. De ha visszagörget a fenti képhez, látni fogja, hogy körülbelül fele akkora, mint a villanykörte. Ami óriási. És félelmetes.
Ennek az anyaprojektnek az elején fedeztük fel új barátunkat. Ki tudja, mióta lógott ott (mivel ritkán használjuk a bejárati ajtót). Egy azonban biztos volt: le akarta enni az arcunkat (mindig megbízható internetes kutatásaim szerint az emberi arc csemege az óriáspókfajok között). Oké, talán nem. De még mindig nem volt olyan, aki mellett szerettem volna lenni.
Így amilyen gyorsan csak tudtam, kirángattam az elhalt bokrokat az ültetőkből…
…és az új anyukákat (konténereket és mindenfélét) a helyükre dobta, közvetlenül a maradék kosz tetejére.
Nem rossz egy gyors ültetési munkáért, ha magam mondom.
És mivel ezek a babák szívósak, az őszi szezon után elültetjük őket (nem a cserepükbe) valahova az udvarunkban. Tudod, így nem kell még három szezont várnunk, hogy újra jól nézzenek ki a verandán.
A legjobb rész róla? A pók közben nem búvárbombázta a csinos kis fejemet. Jó pók, jó pók…
ikea besta beépíthető
Mivel sértetlenül kijöttem ebből, alig vártam, hogy lefotózzam az utóképemet, és elhívjam a napot (persze még kell egy új lábtörlő, és vannak nagyobb tornáctervek is – például az oszlopok keretezése, a faburkolat festése, a betonpadló festése ).
De ha most kilép, a rosszfiúk pókok nyerhetnek. Tudom, hogy jó kártevők, de nem olyan szívesen látják őket arcmagasságban, közvetlenül a bejárati ajtó előtt. Így hát a megbízható seprűmet használtam, és gyorsan meglendítettem a hálóját, abban a reményben, hogy nem túl keményen kilakolhatom nyolclábú látogatómat…
A pókokkal kapcsolatos események meglepő fordulata során beugrott az egyik újdonsült anyukánkba. Ó az irónia.
Úgy tűnt, rendben van vele (azaz nem ette meg az arcomat).
Ó, és tájékozódni – a pók címet váltott, és a bal oldali anyában él. Úgy gondoltam, figyelmeztetni kell arra az esetre, ha azt tervezed, hogy eladsz nekünk valami Girl Scout sütit vagy ilyesmit.
Pssst- A hölgy-feleség készített egy mókás kis telefoninterjút, ami most megjelent itt (kattintson a lejátszás gombra a kis hangjelzés mellett a webhelyen, hogy meghallgathassa). Ja igen, és kattintson ide, hogy megtekinthesse a hét szerencsés Ikea-ajándékkártya nyerteseit.
